Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Popper Péter gondolatai.

2010.07.03

POPPER PÉTER GONDOLATAI.

 

NAGYON SOKAT SEGÍTHET .

 


  "Akiben zûrzavar van - zûrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van - rendet teremt maga körül."

  Gondolati háttér: A gyermek még fõleg reaktív lény. Viselkedése válasz arra, ahogy a környezet viselkedik vele szemben. A felnõtt ember megszerezte a valódi aktivitás lehetõségét, formálni képes környezetét. Lelkiállapota akarva-akaratlanul kisugárzik környezetére. Bajainkért sokszor a külsõ körülményeket vádoljuk, holott mi formáltuk ilyenné azokat. Ha rendet teremtünk magunkban, legnehezebb helyzeteinkben is megtaláljuk a megoldást.

  "A múlt már nincs. A jövõ még nincs. Egyetlen valóság: a jelen."

  Gondolati háttér: Gondolkodásunk fegyelmezetlensége következtében rengeteg fölösleges energiát pazarolunk el azzal, hogy túl sokat idõzünk a múlt és a jövõ irrealitásában. Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövõvel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett, nem éljük át kellõ mélységben és intenzitással. Ezért sokat tévedünk és mulasztunk. A jelenre kell elsõsorban odafigyelni.

  "Mindenrõl lemondhatunk, csak életünk fõ gyökereit nem vághatjuk át. Keresem életem gyökereit."

  Gondolati háttér: Az életben nem lehetünk meg kompromisszumok nélkül. Alkalmazkodnunk kell másokhoz is. De nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, amelyeket nem tudunk elviselni. Életünk alapjainak sértetlenül kell maradnia. Meg kell ismernünk ezeket az alapokat - a többi nem érdekes.

  "Nem lehetek olyan fontos mások számára, mint önmagamnak. Saját dolgaim súlya nagyobb bennem, mint a külvilágban."

  Gondolati háttér: Milyen hamar megfeledkezünk mások problémáiról, nehézségeirõl, kudarcairól! Mennyire átsiklunk mások sikerei, örömei felett! Egy másik ember ugyanígy van velünk. Ezért nem szabad túlértékelni a "Mit szólnak hozzá?" - jelentõségét. Az embereket nem foglalkoztatja annyira a mi problémánk, szégyenünk, kudarcunk, mint minket. Ugyanígy örömeink, eredményeink sem. Mennyit marcangoltuk magunkat, szégyenkeztünk értelmetlenül. Hányszor bántódtunk meg fölöslegesen.

  "A beszédem akkor lesz egy velem, ha jóakarattal igazat és fontosat mondok annak, akit megillet."

  Gondolati háttér: Mennyi energiát fecséreltünk el fecsegésre, amikor üres szavakat váltottunk üres emberekkel. Sokat beszéltünk magunkról, keveset hallgattunk másokat. Már sok baj származott a fölösleges beszédbõl. Abból soha, ha hallgatni tudtunk. Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit - érdemes elmondani. És hallgathatunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk.

  "A belsõ fegyelem megtart, mint testet a csontváz. A külsõ fegyelem páncél; véd és akadályoz."

  Gondolati háttér: - A természetben az alacsonyabb rendû élõlényeket kitinpáncél védi. Kívül kemények, belül puhák. A páncél: fal köztük és a világ között. Ha áttörik, védtelenek. A magasabb rendû élõlényeknek gerincük van. Kívül lágyak, a tartásuk belül van. Szabadabb a viszonyuk a világhoz, s bár könnyebben megsérthetõk, mégis nagyobb biztonságban vannak. Az emberi psziché szétesik fegyelem nélkül. A fejlõdés útja az, hogy a külsõ fegyelem belsõ fegyelemmé változzon. Csak a belsõ fegyelem tanít meg élni a szabadsággal. Belsõ fegyelem nélkül a szabadság megbetegít. Ezért van olyan sok pszichés zavar a modern kultúrában.

  "Csak az egyértelmû cselekvés hatásos. A bizonytalan cselekvés bizonytalan eredményt szül."

  Gondolati háttér: A világban az akció-reakció törvénye uralkodik. Amennyire koncentrált erõt fejtek ki egy irányban, olyan koncentrált hatást fogok elérni. Csak határozott kérdésre kapok határozott választ. Vannak alapvetõ élethelyzetek, amelyekben csak egyértelmûen szabad cselekedni. Ha már töprengek, vacillálok - akkor ne cselekedjem. Ha gondolkozni tudok azon, hogy megházasodjam-e, szülessen-e gyermekem, hivatást változtassak-e - akkor ne tegyem. Meg kell várnom, míg a dolgok egyértelmûvé tisztulnak bennem - akkor könnyen és határozottan tudok cselekedni. És ez meghozza az eredményt.

  "Az élethelyzeteim adottak. Ebben determinált vagyok. Rajtam áll azonban, hogyan viselkedem e helyzetekben. Itt a szabadságom."

  Gondolati háttér: Élethelyzeteink nagy részét - családunkat, szociális körülményeinket, betegségeinket - szinte "készen kapjuk", vagy legalábbis igen sok, tõlünk független külsõ faktor határozza meg azokat. Viselkedésünk szabályozása azonban a hatalmunkban van, tõlünk függ. Így fonódik össze életünkben a determináció és a szabadság. Epiktétosz figyelmeztet arra, hogy azzal kell foglalkoznunk, ami tõlünk függ. Egy adott helyzetben sokféleképpen lehet viselkedni. Thomas Mann írja: "Eljött Petepré életének nehéz órája, amitõl mindig félt - s lám, nemessé formálta azt." A szabadság értelme a nehéz helyzetek nemessé formálása viselkedésünkkel.

  "Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk."

  Gondolati háttér: Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belsõ igényeink törvényszerûen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon mûködik az "adó-vevõ berendezésünk." Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyûlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: "Apróhirdetés. Meglevõ szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.

  "A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik."

  Gondolati háttér: Filozófiai szempontból ismerjük az idõ objektivitását. De életünknek van egy szubjektív idõrendje is. A pszichológiai idõ-élmény egyéni és sajátos. Mennyire aktuális lehet számunkra valami, ami tíz éve történt, és milyen közömbös egy tegnapi esemény. Milyen hosszú és unalmas lehet átélni eseménytelen nyári hónapokat. A napok végtelenül lassan vánszorognak. De visszatekintve egy röpke pillanatnak tûnik a nyár. Nem történt semmi, amit emlékezetünk megõrizhetett volna. Ám milyen gyorsan rohan el ugyanez az idõ, ha eseményekkel zsúfolt. De visszapillantva rá végtelen hosszúságúnak érezzük, annyi minden történt. Így vagyunk az életünkkel is. Ezért kell bátran és kíváncsian élni. Nem szabad féltenünk magunkat az eseményektõl, a megismerés kockázataitól. Mernünk kell élni és cselekedni a szívünk szerint: tartalmas és jó életünk lesz, bármeddig tartson is. A gyáva élet mindig rövid.

  Kung-Fu-ce írja:

  "Mikor húszéves voltam - sokat tanultam:

  Mikor harmincéves voltam - már tudtam, mit akarok.

  Mikor negyvenéves voltam - már szilárdan álltam.

  Mikor ötvenéves voltam - már tudtam hallgatni.

  S mikor hatvanéves lettem - már követhettem a szívemet,

  s a törvényt nem léptem át."

  "A mai ember egyre markánsabban: Én. Ezért alapvetõ történéseinket egyedül kell átélnünk. A vállalt magány minden valódi kapcsolat alapja."

  Gondolati háttér: Pszichológiai szempontból az emberiség fejlõdéstörténete a szuverén személyiség, az "Én" kifejlõdésének útja. Felbomlottak a nagy vérségi, gazdasági, vallási közösségek, amelyek igazi feloldódást kínáltak. Életünk legfontosabb eseményeit egyedül éljük át, senki sem "léphet be személyiségünkbe", hogy helyettünk éljen. Egyedül születünk, egyedül szenvedjük meg betegségeinket, félelmeinket, egyedül éljük át megismeréseinket, egyedül halunk meg. Ha ezt a magányt vállalni tudjuk, ha nem menekülünk hamis fanatizmusokba és más kábulatokba, akkor nem terheljük túl kapcsolatainkat azzal, hogy olyan megosztást követelünk, amit senki sem adhat meg. Ezzel az alapérzéssel tudunk igazán együtt élni valakivel. Mert segíteni sokat lehet egymásnak.

  "Semmilyen érzelem nem állandó hõfokú. Az érzelmek élnek, tehát természetes lüktetésük, apályuk és dagályuk van."

  Gondolati háttér: Minden kapcsolatnak vannak felfelé ívelõ és romló periódusai. A kapcsolat vállalása azt jelenti, hogy rossz szakaszaival együtt vállaljuk. Egy kapcsolat újra kiemelkedhet a hullámvölgybõl, ha megértõen segítünk. Ha sértõdötten elvonulunk, akkor baj lehet. Az emberi viszonyok nem tenyésznek szabadon, mint a gaz - gondoznunk, ápolnunk kell õket, mint a nemes növényeket.

  "Az ember nem tulajdon. Az igazi kapcsolat két szabad ember társulásából keletkezik."

  Gondolati háttér: A birtoklás, a kizárólagosságra törekvés õsi ösztön. De boldogságot vagy szenvedést hoz-e nekünk és társunknak? S ha szenvedést, megalázottságot okoz, vajon szeretetbõl fakad-e? S ha nem szeretetbõl fakad, akkor van-e jogunk bármit is követelni a másiktól? Hiúságunk azt sugallja, hogy társunknak nem lehet öröme rajtunk kívül. De betölthetjük-e egy hosszú életen át egy másik ember létének horizontját? Az együttlétet éppúgy túl lehet adagolni, mint a gyógyszert: akkor már mérgez. Egy kapcsolat börtönné is válhat, telítõdhet hazugsággal, lázadó fantáziákkal. Nemcsak társak vagyunk, hanem egy férfi és egy nõ; saját életünk sokféle vetületével. Együtt élni csak belsõ szabadságban lehet.

  "Az ember oszthatatlan teljesség. Csak az egész embert lehet elfogadni vagy elutasítani."

  Gondolati háttér: Az emberi kapcsolatok, kötések mindig az egész embernek szólnak. Egy embert szeretünk vagy utálunk a maga teljességében. Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra, nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belõle azt, ami kellemes számunkra, elutasítjuk, ami zavaró és bosszantó. Nem "trancsírozhatunk" szét egy embert különbözõ sajátosságai szerint. Egyetlen kérdés létezik csak: Úgy, ahogy van, és ha ilyen marad, kell-e nekem?

  "Minden emberi kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul. Addig él, amíg öröm adni és elfogadni."

  Gondolati háttér: Az emberi kapcsolatok alapkérdése: Milyen igényeket elégít ki? Újra meg újra adunk és elfogadunk: gondolatokat, érzelmeket, életformát, biztonságot, szexuális örömöket. Krízis akkor keletkezik, ha már nem tudjuk örömmel megadni és elfogadni - egymásnak és egymástól - mindazt, ami életünk egyensúlya szempontjából lényeges. Amíg igazán adni tudunk, nem érezzük áldozatnak, mert öröm számunkra a másik öröme. Amíg adni tudunk, tudunk elfogadni is. Az áldozathozatal érzése, a mérlegelés: ki jár jobban?; az elfogadást megakadályozó félelem vagy gõg; - ezek jelzik és egyben okozzák egy kapcsolat válságát, az összetartozás érzésének apályát.

  "Az a felnõtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait."

  Gondolati háttér: Az ember része a világnak, az egyetemes törvények rá is vonatkoznak. Az emberi pszichikumnak is alapvetõ mozgatóereje az ellentétek egysége és harca. Ennek konkrét megnyilvánulási formája, hogy lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Õrizzük megszokott útjainkat, és változni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bûntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértõdés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belsõ ellentmondásainkat.

  "Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell õriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét."

  Gondolati háttér: Minden fényforrás és melegség kialszik, kihûl, ha nem kap fûtõanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fûtõanyaga a törõdés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is joga van mindenkinek ahhoz a gyengédséghez, csábításhoz, törõdéshez, azokhoz a hangulatokhoz, amelyek az udvarlás idején természetesek voltak. Enélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihûl. Az ok legtöbbször nem is a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség és a lustaság. Túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is - mint a növény - arrafelé fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá.

  "Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem."

  Gondolati háttér: Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak õszintén, legalább önmagunk elõtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól, nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.

  "Együtt kell élni, nem egymásban és nem egymás mellett. A hetedik ajtó csukva maradhat."

  Gondolati háttér: Egy kapcsolat nem adhat többet annál, mint hogy a nõt és a férfit egyaránt hozzásegíti rejtett lehetõségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Két szuverén-ember együttélésének ez az igazi értelme. Az "Én" nem oldódhat fel a "Mi" élményében. De ez a két Én nem is távolodhat el egymástól annyira, hogy a kapcsolat páros magánnyá változzon. Két szabad ember életét gondolatok, élmények; örömök és kínlódások megosztása ötvözi össze. De a megosztás is mérték szerint történjen. Minden embernek joga van ahhoz, hogy lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának. Ez csak az övé. Ennek az ajtaját nem kell kinyitni.

  "Életünk története gyökerek leengedésébõl és felszedésébõl áll. Mindkettõnek eljön az ideje."

  Gondolati háttér: Minden kapcsolat történés, valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belõlünk az együttélés? Jót? Elõre lépést, derût, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszûkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Elõfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyûlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerõk, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhetõ. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember.

  "Figyelj csak! Ma van az a holnap, amitõl tegnap annyira féltél."

  Gondolati háttér: A szorongó embert leginkább a képzelete gyötri meg. Irreálisan felnagyítja a jövõ félelmetes lehetõségeit. Ennek az az oka, hogy a szorongás tárgyat keres magának, amihez hozzátapadhasson. Tárgytalan félelmeinket legalább érthetõvé akarjuk tenni a magunk számára. Ez a folyamat utólagos: elõször van a szorongás, azután hozzákapcsolódik egy elképzelt lehetõséghez. Mennyit féltünk fölöslegesen a holnaptól, amely eljött, sõt ma már múlttá vált - túljutottunk rajta, és az elképzelt rémségek sehol sem voltak. Olyan ez, mint egy vizsga vagy egy mûtét. Mennyire félünk tõle, s utólag csöndben azt mondjuk: Ennyi volt az egész?

  "Az, ami vagy, már jutalom és büntetés is azért, ami vagy."

  Gondolati háttér: Kivel vagyunk elszámolásban? Rá kell jönnünk, hogy elsõsorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belsõ ügyeinkben nincs külsõ felelõsségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett. De ebben az ítélkezésben nem szabad értelmetlenül kegyetlennek lenni magunkhoz - így másokkal is elfogadóbbak tudunk majd lenni. Meg kell értenünk, hogy cselekedeteink, karakterünk, érzéseink, gondolataink már magukban hordják összes jó és rossz utóhatásukat. Elkerülhetetlenül végigéljük valamennyit. Ezért értelmetlen minden utólagos önkínzás és öntetszelgés: Azzal, hogy el kell vállalnunk viselkedésünk következményeit - már lezárultak a számlák.

  "Ember vagyok. Semmi sem idegen tõlem, ami emberi - sem bennem, sem másokban."

  Gondolati háttér: Az életen nem lehet "makulátlan fehér palástban" végigsétálni. Önmagunkhoz kell hûnek lennünk, nem elképzelt ideálokat kergetnünk. Legtöbbször úgy gyötörjük meg magunkat, hogy kellõ önismeret híján, irreálisan magasra emeljük a mércét. Olyat követelünk magunktól, aminek nem vagyunk képesek megfelelni. Így állandósulhat a bûntudatunk, a kudarcérzésünk. Emberi mértékek szerint kell ítélni, akár rólunk van szó, akár másokról. Senkinek sem kell tökéletesnek lennie. Bõven elég a törekvés arra, hogy kicsit csiszolni próbáljunk magunkon. Ez elérhetõ, a tökéletesség eleve reménytelen. Sok minden zsúfolódik össze egy emberben: "sugár és salak" - ettõl ember.

  "Rosszul gondolkozik az, aki a külsõleg megvalósíthatót összetéveszti a belsõleg lehetségessel."

  Gondolati háttér: Az objektív valóság sokféle lehetõséget tár elénk. Ennél sokkal szûkebb az a tartomány, amire szubjektíve képesek vagyunk. A legértelmetlenebb, ha azzal gyötörjük magunkat: Mi lett volna, ha...? Múltunkat elfogulatlanul vizsgálva egyértelmûen láthatjuk, hogy bár sokféle út állt nyitva elõttünk, mindig azt tettük és választottuk - amire belsõ lehetõségünk volt. Ezért nem lehet az életet "elrontani".

  "Senki sem kérheti számon tõlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhõs vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk."

  Gondolati háttér: Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tõlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében, nem lehetünk mindenki kedvelt "Benjáminja". Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyõzõdésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell "nemet mondani". Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei. "Járj utadon, és ne bánd, hogy mit beszélnek!" - ez volt Marx egyik jelmondata.

  "Nincs más bûn, csak emberi értéket pusztítani és értelmetlenül szenvedést okozni; nem menteni és csillapítani, ahol mód van rá."

  Gondolati háttér: Az emberek rengeteg dologhoz indokolatlanul hozzátapasztják a bûn fogalmát. Ezzel védik a konvenciókat, a szokásokat, az érdekeket, az illemet, a változó erkölcsi divatot. A minket gyötrõ bûntudatok legnagyobb része indokolatlan. Az erkölcsnek ez a felhígulása elhomályosítja igazi értelmét: az emberi értékek, az emberi méltóság védelmét. Minket pedig bizonytalanná és szorongóvá tesz. Hányszor nem követjük a szívünket, s menekülünk el önmagunk elõl nyugtatók vagy ital segítségével. Õrizni és védeni kell az emberi élet értékeit önmagunkban és másokban - ennyit jelent a tisztesség.

  "Nincs nagyobb támadás az emberi méltóság ellen, mint a félelem."

  Gondolati háttér: A többi élõlényhez viszonyítva az a specifikusan emberi bennünk, hogy személyiségek vagyunk, képesek vagyunk önmagunkat megismerni, megszereztük az "Én" élményét. Ebbõl fakad emberi méltóságunk. A félelmek meggátolnak abban, hogy önmagunk legyünk. Sokszor már addig sem jutunk el, hogy õszintén és bátran megismerjük belsõ valóságunkat, igényeinket. Máskor meg - noha jól tudjuk, hogy milyenek vagyunk és mire vágyunk - nem merünk ennek megfelelõen élni. Az önmagának hazudó, környezetének folyton hamis szerepeket játszó ember megalázott lény. Lelki bajaink legnagyobb része a gyávaságunkból fakad. Csak a bátorság ad belsõ tartást és emberi méltóságot.

  "Minél távolabb menekülünk félelmeinktõl, annál nagyobbaknak és fenyegetõbbeknek látszanak. Ha közel megyünk hozzájuk - jelentéktelenné zsugorodnak."

  Gondolai háttér: Az ismeretlen mindig ijesztõ, és szorongást kelt bennünk. Amit nem ismerünk, arról képzelõdünk. A képzeletünket nem kötik reális határok. Hajlamos tehát arra, hogy mértéktelenül felnagyítsa a dolgokat. Ezért szorongásos fantáziánk is egyre növekedhet. Ez ellen nincs más védekezés, csak ha nagy elszántsággal a valóságban éljük át azokat a helyzeteket, amelyektõl félünk. Az átélés és a megismerés a reális szintre szállítja le a túlértékelt eseményeket; a félelmek enyészni kezdenek. "Átéltem, kibírtam, túl vagyok rajta" - ez a félelem igazi eloszlatója.

  "Minden változik, elmúlik, és helyet ad valami másnak. Leggyötrõbb helyzeteinket is észrevétlenül feloldja az idõ."

  Gondolati háttér: A pánik és fõként a depresszív hangulat sokszor abból a hamis tudatból keletkezik, hogy a jelen mindörökre megmarad, a jövõnk olyan lesz, mint a múltunk. A pillanat kudarcát, szégyenét, megfosztottságát elmúlhatatlannak érezzük, úgy gondoljuk, hogy így nem lehet élni. Gyerekek és kamaszok gondolkoznak így, akiknek gondolati horizontját teljesen elfedi egy adott helyzet. Ezért is reagálnak érzelmileg olyan szélsõségesen. A felnõtt ember már tapasztalhatja, hogy elviselhetetlennek érzett helyzetei egy idõ után már érdektelenek, sokszor már csak halványan, minden érzelmi jelentõség nélkül emlékszik vissza rájuk. Ezt a tudást meg kell õrizni a kétségbeesés órájában is.

  "Három fegyverünk van a szorongások ellen: a kapcsolatok teremtése, a szembenállás és a vállalt magány."

  Gondolati háttér: Szorongásaink, lelki bajaink jó része abból származik, hogy meglazult betagozódásunk a világ egészébe, hiányosak a "kozmikus" kapcsolataink az emberekkel, az állatokkal, növényekkel, ásványokkal, és az emberi kultúra által létrehozott alkotásokkal. Lelki egyensúlyunk helyreáll, ha legalább három képességet kifejlesztünk magunkban: Tudunk jóban lenni a világgal - ez a kapcsolatteremtés képessége. Tudunk nemet mondani arra, ami ellen erkölcsi érzékünk tiltakozik - ez a szembenállás képessége. Tudunk egyedül maradni, ha éppen arra van szükség - ez a vállalt magány. Ha csak az egyikre vagy másikra vagyunk képesek, megbillen az egyensúlyunk, egyoldalúvá torzul az életünk. A teljes ember tud örülni és együtt lenni, tud haragudni és javítani, tud szemközt maradni önmagával.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.