Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Életjáték.

2010.06.30

Életjáték.


Szellemi törvények.



A legkülönbözõbb kultúrákban voltak Mesterek, akik ezekrõl a szellemi törvényekrõl átörökítették tudásukat az utókorra. Itt az idõ, hogy ezt az örökséget magunkhoz vegyük, elrendezzük, és életünket hozzáigazítsuk. Mihelyt felismerem ezeket a törvényeket, szolgálni fognak engem, segítenek, hogy a megfelelõ idõben tegyem, amit tenni kell, és teljes életet élhessek.


Ha az ember boldog, ne akarjon még boldogabb lenni.

Theodor Fontane


Hibáink mindig hûek maradnak hozzánk,

jó tulajdonságaink meg-megcsalnak bennünket.


Marie von Ebner-Eschenbach


Az életjáték.


A legtöbb ember harcnak fogja fel az életet, holott játékról van szó, ám egy olyan játékról, amelyet a szellemi törvények ismerete nélkül nem lehet eredményesen játszani.

Ebben a játékban az Egész elszakíthatatlan részeként ismerhetem fel magam, ugyanakkor arra is lehetõségem van, hogy önmagamat mint "Én"-t ismerjem meg, amely az Egésztõl elszakítva létezik. Ez esetben mint "ego" élem meg magam, megláthatom tükörképem az Egészben, felfedezhetem Igaz Valómat mint az Egész részét. Amit visszatükrözök, amit kibontok és újra felfedezek, az az én tudatom, az én Igaz Valóm, melyet bármely tetszõleges pontra koncentrálhatok, de ki is tágíthatom, mindent átfoghatok vele, engedhetem, hogy mélyre süllyedjen vagy a legnagyobb magasságokba emelkedjen: én vagyok a teremtõ.

Én vagyok a kezdet és a cél, és azért játszom ezt a játékot, hogy megéljem az élet kalandját. Minden élet az Egy játéka önmagával.

Önként léptem át a "születés kapuját", és léptem be ebbe a világba, hogy részt vegyek az életjátékban. Ez a játék az én örömömet szolgálja, lehetõséget nyújt ahhoz, hogy Igaz Valóm tökéletességét megéljem, hogy azzá legyek, aki vagyok, és mindig is voltam. Ez a játék alkalmat kínál arra, hogy emlékezzem.


Mit jelent egy élet?



Egy élet az általam lakott test fennmaradásának idõtartama, az én öröklétem egy kis szakasza, egyetlen iskolai nap az élet iskolájában. Egy ilyen élet végén kioldom magam - a tudatomat - ebbõl a testbõl, és hazatérek, hogy tapasztalataimat feldolgozzam, hogy "a házi feladatomat" elkészítsem, és felkészüljek újabb tapasztalatokra - egy "új" életre egy újabb testben...



Mi az élet értelme?


Az élet értelme abban rejlik, hogy Igaz Valóm tökéletességét egyre tökéletesebben fejezzem ki, hogy mindig öntudatosan éljek, az élet teljességét engedjem önmagamon keresztül áramolni, és ekképpen valóban beteljesítsem a pillanatot. Az élet értelme az evolúció, azaz a kibontakozás, amely a beteljesüléshez vezet.

Az élet egyetlen értelme a tapasztalatszerzés, amelybõl felismerések születnek - ez az egyetlen, amit az életembõl magammal vihetek, mivel mezítelenül jöttem, és mezítelenül is fogok távozni.

Mindaz, amivel itt rendelkezem, azt kölcsönkapom az élettõl, melyet elõbb vagy utóbb, legkésõbb ezen életem végén vissza kell adnom.

Élni tehát annyit jelent: tanulni. Egyikünk sem "lóghat" az "élet iskolájából". A feladatom azonban nemcsak a tanulás, hanem az is, hogy amit megtanultam, azt éljem is. Nem holt tudást kell gyûjtögetni, hanem a tudatomat kell kitágítani - s ezzel együtt önmagamat - egészen addig, míg ismét mindent átfogóvá válok. Ez azonban csak akkor sikerül, ha a tanultakat harmóniába hozom az élettel. Amennyiben kudarcot vallok, szembe találom magam a sorssal. Létmegbízatásunk így hangzik: "Legyetek tökéletesek, miképpen tökéletes a ti Atyátok az égben!" Mihelyt keresni kezdek, az Úton vagyok: "Keressetek és találtok!"

Az élet individuális értelme az, hogy felismerjem és beteljesítsem életem feladatát. Fel kell ismernem, hogy én magam vagyok a legfõbb feladat.



Életem értelmét azonban csak akkor tudom beteljesíteni, ha felismerem, hogy mi az.

Az életjátékot is adott szabályok szerint játsszuk. Valami olyasmi ez, mint a közlekedés. Ha jogosítvány nélkül vezetem az autóm, elõbb vagy utóbb kellemetlenségem származik belõle. Megsértem a szabályokat, és ezért felelõsségre vonnak. Ráadásul balesetet is okozhatok, azaz diszharmóniát az életben. Azért fontos elvégezni az autósiskolát, hogy megtanuljuk, hogyan tudunk valóban úrrá lenni az autónkon (azaz önmagunkon).

Az autósiskolában kezdetben elméletet tanulok - a közlekedési szabályokat. Hasonlóképpen meg kellene tanulnunk a szellemi törvényeket, mielõtt birtokba vennénk önmagunkat, és akcióba lépnénk. Ezután kerül sor a gyakorlati oktatásra, az autóvezetési órákra. Itt megtanulom, hogyan kell ráhangolódnom a szellemi törvényekre, hogyan kell a felismeréseket a gyakorlati életben megvalósítani, és hogyan kell mások jogait figyelembe venni. Kezdetben mindez meglehetõsen bonyolultnak tûnik, ám hamarosan rutinná válik.

Amikor aztán már valóban tudok autót vezetni, azaz tisztába jöttem önvalómmal, az élet már valóban játék. Egyre ritkábban lesznek balesetek összeütközések és diszharmónia -, míg végül tökéletesen balesetmentesen fogok tudni vezetni, és az élet csupa játék lesz, az autóvezetés igazi élvezet.

Autót azonban csak akkor tudok vezetni, ha már beszálltam, ha elindultam a befelé vezetõ úton, ha eggyé váltam az önvalómmal. Akkor kezdõdik csak az igazi élet, az élet mint játék, a lét könnyedsége.

Az életjátékot szigorú szabályok szerint játsszák, mely szabályokat szellemi törvényeknek nevezünk. Ez egy olyan játék, melynek szabályait csak játék közben ismerhetjük meg. Az élet minden játékszere és minden lépése lehetõséget nyújt arra, hogy egy újabb szabályt megtapasztaljak, ám csak akkor, ha betartom a már megismert szabályokat.

Ameddig élek, kénytelen vagyok együtt játszani, ám én döntöm el, hogy játékos avagy báb akarok-e lenni. Amint kinyitottam a játékban egy ajtót, azaz egy problémát, tehát egy életfeladatot megoldottam, eljutok a következõ ponthoz, ahol ismét léphetek egyet.

Az élet gyakran játszik "Ki nevet a végén?" játékot.

Az élet gyakran játszik "karrier" játékot is.

Megpályázok egy jobb állást, alaposan felkészülök rá, és megkapom a kívánt helyet. Továbbképzem magam esti tanfolyamokon, szakember leszek, teamvezetõ, majd végül igazgató, minden, mert "valaki akarok lenni". Egyszer aztán rádöbbenek, hogy ez a karrier sehová nem vezet - nem értem célba, csak valaminek a végére jutottam, és felismerem: amit valóban kerestem, az nem más, mint az önértékelés és az öntudat.

Az élet gyakori játéka a "monopoly".

Agyondolgozom magam, életem elsõ felében feláldozom az egészségem, csak hogy minél több pénzt keressek. Öröklakást szerzek, saját házat, saját céget, részvényeket stb., és életem második felében mindezt a pénzt ismét kiadom csak azért, hogy egészségem visszanyerjem - többnyire hiába. Ráadásul rá kell jönnöm, hogy én szolgálom a vagyont, nem pedig az engem, és felismerem: mindazt, amit birtokolok, csupán kölcsönkaptam az élettõl, semmit nem tudok magammal vinni.

Mindaddig, amíg részt veszek az életjátékban, tehát én magam is lépek, ha rám kerül a sor, az élet is megteszi a maga következõ lépését. Ám ha én nem lépek többet, akkor az élet sem lép, és a folyam megáll. Mihelyt leragadok valami, egy ember vagy egy helyzet mellett, zökken a játék. Ekkor szükségessé válik egy életlecke, én megkapom az élettõl a "korrepetálást". Ha egy vesztes játszmát tovább játszom, mert az számomra kényelmesebb, vagy legalábbis úgy tûnik, ugyancsak elveszítem önmagam, hiszen valójában azért játszom, hogy bölcsebbé váljak, és a szeretet terén pluszpontokat gyûjtsek. E játék kulcsa ugyanis a szeretet, és a bölcsesség segítségével ismerem fel, hogyan kell ezt a kulcsot értelmesen használni. A szeretet és a bölcsesség minden ajtót megnyit nekem ebben az életjátékban.

Mihelyt felismeri az ember, hogy az élet játék, nem panaszkodhat többé nehézségekre, gondokra, bajokra, hiszen éppen ez a játék értelme. Ha a partnerem egy sakkjátszmában vagy egy teniszmérkõzésen jót lép, illetve jót üt, nem panaszkodom, hiszen éppen ez motivál engem abban, hogy a játék során a legtöbbet hozzam ki önmagamból. Ha nincs jó partnerem, a játék hamarosan unalmassá válik. Ha mindig csak nyernénk, és soha senki nem követelne tõlünk semmit, képességeink hamarosan megkopnának, és végül csõdöt mondanánk. Éppen az késztet engem nagyobb teljesítményre, amikor partnerem keményen megüti a labdát, vagy meglepõ lépéssel áll elõ. Az életben a "probléma" ugyanezt a célt szolgálja. Minden megoldott probléma újabb felismeréshez segít hozzá, melynek segítségével eggyel továbbléphetek a játékban.

Igazi önismeret csak áldozatok árán lehetséges: mindazt feláldozom, ami nem tartozik Igaz Valómhoz, önvalómhoz, s végül így leszek végre önmagam. Csak midõn a mag lemond arról, hogy az maradjon, ami, akkor lehet belõle az, aminek lennie kell: egy növény. Csak mikor a báb elhal, születik meg a pillangó. Az életjáték állandó transzformáción alapul, amely csak elengedéssel és odaadással lehetséges.

Ameddig játszom, hajt a vágy. Keresésben vagyok - keresem önmagam. Az életjátéknak ugyanis egyetlen értelme van: hogy hozzásegítsen valós létem titkának felfedéséhez. Elég, ha bensõ vágyamra hagyatkozom, s az elvezeti a lelkemet saját tökéletességem tudatához, vissza az örök egységbe.

Végtelen sok út vezet el ehhez az egységhez. Hiszen végsõ soron minden út ide vezet, akár egyenesen, akár kerülõvel. Ám én határozom meg, hogy mely úton haladok leggyorsabban, legbiztosabban vagy legkényelmesebben. Miként én határozom meg azt is, mikor indulok el rajta, és milyen léptekkel haladok végig rajta. Ekképpen teremtem meg saját magam számára egyedi és egyszeri sorsomat, azt az "egyenruhát", amelyet én magam teremtettem meg saját magam számára. Én csináltam, nekem is kell viselnem, és csak én tudok rajta változtatni, ezt azonban életem bármely pillanatában megtehetem. Én vagyok a teremtõ. Mindannyian részei vagyunk a Teremtésnek mint teremtõk, közremûködünk az élet, a sors és a Teremtés alakításában.



A halál is csupán átmenet a játék egy másik szintjére. Egy kört lejátszottam, kiértékelem a megszerzett tapasztalatokat, és felkészülök a következõ körre. Így a halálban az élet megkoronázást ismerem fel, és könnyedén elviselem mindazt, ami ennél jelentéktelenebb. Felismerem, hogy a nyereség vagy a veszteség "mind-egy", és feltétel nélkül igent mondok az életre. Felismerem azokat a lépéseket, amelyek az életjátékban mindig azonosak:



-         életfeladatom felismerése

-         a pillanat beteljesítése

-         felismerések, azaz igaz kincsek gyûjtése

-         önmegvalósítás

-         embertársaim és a Teremtés segítõje lenni

-         felismerni, hogy a halál az élet megkoronázása



Így leszek egyre jobb játékos ebben az életjátékban, és egyre többet és többet fogok tudni segíteni másoknak, hogy hamarabb célba érjenek. A játék ugyanis csak akkor ér véget, amikor valamennyi játékos célba ér. Ám teljesen mindegy, mely játékot játssza éppen az élet, számomra mindig ajándék lesz, felismeréshez juttat, s ez az egyetlen, amit valóban magammal vihetek. A legszebb felismerés pedig: "az életjátékban tanulhatok, és teljessé válhatok".


Az életjáték olyan, mint egy filmrendezés.


Mi vagyunk a rendezõ, a fõszereplõ, elõre megtervezzük a részleteket, és forgatás közben változtatunk kedvünkre.

A nézõ: Isten. Õ fogja értékelni a filmünket, esetleg bukásra ítélni, vagy Õ fog Oscar díjat adni érte.

Érdekes lesz, amikor újra visszanézzük életfilmünket szinte kívülállóként,

újra látjuk szenvedéseinket, boldogságunkat, szerelmeinket, örömünket, a becsapásokat, be nem váltott ígéreteket, segítéseket, és mindent, ami életfilmünk megalapozó történése volt, és ekkor fogunk sok olyan dolgot is megérteni, amit földi ésszel "forgatáskor" nem értettünk meg.

Érdekes  vetítés lesz az biztos, és tanulságos!


Figyelj legbensõbb énedre! Hisz ott van a jó forrása,

amely újra meg újra feltörni kész, amint utána ásol.


Marcus Aurelius



Aki igazán szeret, mindenben Istent szereti,

és mindenben megtalálja Istent.


Eckhart mester


Az ego avagy az Én illúziója


Mit gondolsz, ki vagy te?

Kezdetben a lét egy darabkája voltál, s hogy megtapasztald, ki vagy, az egyetlen tudat individualizált részévé váltál. Önként vállaltad, hogy a születés kapuján keresztülhaladva, belépsz egy emberi létbe, és részt veszel az életjátékban. Választásod, hogy ember leszel, egyben azt is jelentette, hogy felveszed a tudatos emberi gondolkodást. Most azonban eljött az idõ, hogy bevégezzük a dualitás-kísérletet, amely itt a Földön zajlik.

Ezt a dualitásjátékot végtelen hosszú idõvel ezelõtt kezdted el. Minden, e Földön eltöltött életet abban az illúzióban éltél le, hogy el vagy szakítva az Egésztõl. Magadat egóként tapasztaltad meg. Elfelejtetted, hogy az élet játék, melyet a te örömödre alkottak meg, és most azt hiszed, te magad vagy a tested. Test, értelem, érzület azonban csak eszköz a kezedben, amelyek hozzásegítenek az észleléshez, a cselekvéshez. Te vagy azonban az, aki ezeket az eszközöket használja és kézben tartja. Te az vagy, aki léte legmélyén mindent tud.

Ez a részed a te Igaz Valód, sem testeddel, sem gondolataiddal, sem érzéseiddel s még csak az élettel sem azonos. Az életjáték értelme éppen az, hogy felfedezd ezt az Igaz Valót. Ez az egyetlen igazán fontos felfedezés, melyet ebben az életben megtehetsz. Ez ugyanis a kulcs ahhoz, hogy az emberi létezést értelemmel töltsük meg. Ha felismerted Igaz Valódat, akkor megismerted Istent, és keresésed végére értél, célba jutottál.

Akkor már nincs szükséged a kis énre, az egóra, amely ahhoz kellett, hogy a testet, az életet és a gondolkodást égy individuális, a benne lakozó tudat hordozója köré koncentrálja. Ez a kis én ettõl kezdve már csak akadályoz téged a további transzformációk útján.



Az ego idõszaka lejár. Mostantól azzal a felismeréssel élsz, hogy valódi lényed nem más, mint az egyetlen, mindent átfogó tudat individualizált, ám többé már nem elszakított része. Igaz Valód szerint tehát halhatatlan vagy és tökéletes.

Alapvetõ tévedésed abban a hiedelmedben rejlik, hogy te vagy te. Mindaddig, amíg ez a tévedés fennáll, tökéletességre törekszel, dolgoznod kell magadon. Mindaddig kívánságaid, vágyaid vannak, melyek elkerülhetetlenül szenvedéshez vezetnek. Vagy nem teljesülnek be vágyaid, és akkor azért szenvedsz, vagy, ami még rosszabb, vágyad valóra válik, s akkor fogsz csak igazán szenvedni, mert kívánságod teljesülése nem fogja csitítani vágyadat, amely valójában nem más, mint Igaz Valód utáni vágyakozásod.


Amint kapcsolatba lépsz Igaz Valóddal, és egyre inkább ebbõl az Igaz Valóból élsz, egód fenyegetve fogja érezni magát, mert szeretné az elkülönültség illúzióját fenntartani. Olyan érzéseket sugall neked, hogy a többieknél jobb vagy rosszabb vagy, és ezzel elkülönít téged tõlük. Mihelyt azonban átléped és legyõzöd ezt az elkülönültséget, jelentõs változásokat fogsz megélni.

Ám bölcsen kell cselekedned. Ne harcolj az ego ellen, hanem tedd barátoddá! Legjobb barátod lehet, hiszen alapjában véve kezdettõl fogva az volt. Egód volt ugyanis az, aki jó tanárként újra meg újra megkísértett, hogy világos és határozott döntésekre sarkalljon. Ekképpen segített hozzá, hogy eljuss oda, ahol most vagy.

Maradj továbbra is barátja, sõt mélyítsd el barátságotokat. Ekképpen ugyanis segítségedre lehet az utolsó lépés megtételében: hogy eltalálj önmagadhoz, és ezáltal mostantól kezdve Igaz Valódként élhess. Hívd meg egódat egy szellemi társalgásra, beszélgessetek el egymással, mint barát a baráttal. Mondd el neki, hogy az elkövetkezendõ változások egyáltalán nem jelentik az õ végét. Segítsd hozzá, hogy felismerje igaz természetét, ami nem más, mint az egyetlen tudat individualizált része. Segíts neki felismerni, hogy õ is része Istennek, aki sokság-ként jelenítette meg magát, hogy az életjátékban részt vegyen, hogy önmagát a maga teljességében megélje.

Mihelyt egód megszabadul félelmétõl, és igaz isteni természetét felismeri, õszinte barátod lesz, aki örömmel segít, hogy az utolsó lépést megtehesd: hogy eljuthass önmagadhoz, a lét egységébe, hogy akként élhess, aki valójában vagy.


Az egó-nál megtapasztalható a Test - lélek - szellem - Tudat kapcsolata.


A közömbösség a lélek bénultsága, idõ elõtti halál.

Anton Csehov



Senki nem lehet olyan szegény,

hogy ne tudna jót tenni embertársaival.

Paul Claudet


Ki vagyok én?


Amikor belenézek a tükörbe, egy testet látok, és azt mondhatom: "ez az én testem". Csakhogy ki mondja ezt? A testben lennie kell valakinek, aki így szól: "ez az én testem".

A test anyag. Az anyag nem tud gondolkodni, nem tud érezni, nem tud emlékezni, erre csak a tudat képes. Én azonban tudok gondolkodni, érezni és emlékezni, vágyom saját tökéletességemre. Tehát tudat vagyok. Nem a test vagyok, nem az értelem, nem a lélek és nem is a tudattalan. Nem az a név vagyok, melyet viselek, és nem is az a szerep, amelyet eljátszom. Én a tökéletes halhatatlan tudat vagyok. Része vagyok az egyetlen, mindent átfogó tudatnak. Mindig is voltam, mindig is leszek, mert VAGYOK! Az egységbõl jövök, és a sokságon át úton vagyok vissza az egységbe.

Miután felismertem, ki vagyok, természetesen fel kell tennem a kérdést: "Miért vagyok?" "Miért vagyok olyan, amilyen vagyok?" "Miért vagyok itt?" "Mi a feladatom, és hogyan teljesítem ezt a feladatot?" "Milyen utak vannak, és mi a cél?"



Valamikor rátalálok magamban a válaszra: "Ember, ismerd meg önmagad, és megismered Istent!"

Ebbõl a válaszból felismerem magát a feladatot is: "Légy önmagad!" Ez pedig azt jelenti, hogy a régi túlhaladott viselkedésmintákat tudatosítom és megszüntetem, ezzel egyidejûleg új viselkedésmintákat hozok létre, és ezeket szokássá teszem. Míg korábban ítéltem és elítéltem, most önmagamnak is, másoknak is megbocsátok. Szabaddá válok, és elengedem mindazt, ami már valójában nem tartozik hozzám.



És újabb kérdések merülnek fel. Milyennek kellene lennem? Milyennek teremtettem? Milyen gyengéim vannak? Hogyan tudom gyengéimet legjobban leküzdeni? Milyen erõsségeim vannak? Hogyan tudom õket a legjobban az egész hasznára szolgálatba állítani? Elõször ugyanis szolgálnom kell ahhoz, hogy a jutalmam megkapjam.

Mihez ragaszkodom még, mit kellene elengednem? Mi akadályoz meg abban, hogy valóban önmagam legyek? Szokás? Meggondolatlanság? Félelem? Hiányos motiváció? Tudatlanság? Hogyan tudom felgyorsítani szellemi fejlõdésemet? Hogyan tudom felvenni a kapcsolatot a mindent átfogó tudattal, Istennel?

Isten kegyelme állandó esõként hullik a világra. A legtöbb ember azonban nem részesül ebben a kegyelemben, hiszen tudata még csak lefelé nyitott, az anyag felé. Így aztán az embernek legelõbb is meg kell nyitnia tudatát a felsõ világok felé, hogy Isten kegyelmében részesülhessen. Második feladata pedig, hogy tudatát állandóan tágítsa, ekképpen egyre több és több kegyelmet fogadhasson be.


Ez a világ olyan, mint egy híd.

Haladj át rajta, de ne építsd rá a házad.

Indiai mondás



A türelem egy pillanata nagy bajtól óvhat meg,

a türelmetlenség egy pillanata egy egész életet romba dönthet.

Kínai mondás



Az ember kettõs természete


Mindannyiunkban kétféle természet lakozik: Káiné és Ábelé. Káin az ember önös része, amely birtokvágyó, és újra meg újra megpróbál hatalmába keríteni valamit, vagy akaratát másokra rákényszeríteni. Káin, akinek neve birtoklást jelent, uralkodni akar rajtunk, birtokolni akar bennünket, felül akar kerekedni rajtunk.

Ábel az ember szellemi része, az ember igazi természete, az, amilyennek lenni készült. Neve annyit jelent: lélegzet. Örökké harmóniára törekszik, kiegyenlítésre, a meglévõ állapotok javítására, és mindenben a jót kívánja életre kelteni. Az embernek ez a valódi szellemi természete, amely csendben, feltûnés nélkül igyekszik tenni a jót.

A bibliai történet szerint Káin megöli testvérét, Ábelt. Az ember alantas természete diadalmaskodik a szellemember felett. Ábelt azonban valójában nem lehet megölni, hiszen õ a mi igaz, valós természetünk, a bennünk, valamennyiünkben ott lakozó halhatatlan istenember.

Akivel azonban mi azonosítjuk magunkat, az rajtunk keresztül mûködik, betegségeket, sorscsapásokat és szenvedést vagy pedig egészséget, harmóniát és boldogságot hoz létre.

A mi kezünkben van a döntés, hogy kinek adjuk oda a gyeplõt, ki hat rajtunk keresztül. Életünk minden pillanatában jogunk van a választáshoz, ahhoz, hogy újabb döntést hozzunk. Embernek lenni annyit jelent, mint az eget a földdel összekötni. A szellemnek és a léleknek csupán a testben adatik meg az a lehetõség, hogy találkozzanak egymással, hiszen szemben álló erõkrõl van szó. A szellem koncentráltan az egység felé törekszik, míg a lélek ki akarja terjeszteni magát, mindent átfogóvá akar válni, és ekként elérni az egységet. A szellem célja az önvaló, az egység. A lélek célja a te, a kapcsolat. Az anyag célja pedig a mi, az együtt.

Az ember erõtér a két pólus között, a szellem és az anyag között. Ám ez az erõtér a két pólussal együtt létezik. Mihelyt az egyik pólus megszûnik, megszûnik az erõtér is. Nagyon sok jó ember, aki már elindult az önmaga megtalálásához vezetõ belsõ úton, panaszkodik arról, hogy fogyóban az ereje. Ez mindig annak a jele, hogy a harmónia valahol megtört, hogy az egyik oldal túlságosan hangsúlyossá vált.

Meg kell tehát ismernünk feladatunkat, elfogadnunk és beteljesítenünk, de nem azért, hogy karmánkat kiegyenlítsük vagy az égben egy jobb helyet szerezzünk magunknak, hanem azért, hogy feladatunk szeretetteljes betöltésével az Egész javát szolgáljuk. Ha csupán kifinomult egoizmusból tevékenykedünk, nem vagyunk többek szellemi napszámosoknál. Ám ha szeretetbõl végezzük dolgunkat, mi leszünk maga az út.

Az élet egy játék, s amíg élek, együtt kell játszanom. Magam döntöm el, hogy játékosként avagy bábként akarok részt venni e játékban.

Az élet értelme az, hogy az ember felfedezõútra indul, az élet kalandját tudatosan megéli, és valóban élvezi, hiszen az életjáték az én örömömre jött létre.

Az élet értelme továbbá, hogy felfedezzem: egyszeri és megismételhetetlen vagyok, és a magam egészen különleges és egyedülálló módján járulok hozzá az élet egészéhez.

Hogy igazi feladatomat felismerjem és elvégezzem.

Hogy "az élet üzeneteit" felismerjem, és annak megfelelõen éljek. Mindaz, ami velem történik, csupán "az élet kínálata".

Hogy felismerjem: valamennyi probléma csupán az élet által állított feladat, amely egyben ajándékot is rejt magában - egy felismerést. A probléma csupán a csomagolás, a felismerés az ajándék.

Hogy felismerjem: a gyõzelem vagy a veszteség mind-egy.

Hogy felismerjem: a hely, ahol állok, az egyetlen létezõ lehetséges és helyes, és töltsem be a pillanatot.

Az élet tanulást jelent.

Hogy megtanuljam a gondolat ellenállhatatlan hatalmát felelõsségteljesen használni.

Az élet értelme az, hogy szeressünk és éljünk! Nyíltan és készen arra, hogy önmagunk legyünk.

Az életem értelme percrõl percre változik, hiszen éppoly áradó és tovafolyó, mint az élet és az én Igaz Valóm. Ha valóban tudatosan önmagam vagyok, azt élem, amit e pillanatban tennem kell, azaz beteljesítem a pillanatot, akkor összhangban élek önmagammal és az élettel.

Akkor beteljesítem, megvalósítom az élet értelmét: a felismerést, a megszabadulást, a transzformációt, a fejlõdést, a figyelmességet, a tudatosságot, a szeretetet, az éle­tet, azt, hogy önmagam vagyok!

Az élet értelme, hogy elhivatottságom szerint éljek: én magam hívom el magam önmagamhoz. Létfeladatom, hogy önmagam legyek.

Az élet értelme tehát az, hogy beteljesült életet éljünk, amely során önmagunkat beteljesítjük, önmagunk teljességében élünk.

Az élet értelme a felelõsségvállalás. Önmagamnak tartozom felelõsséggel azért, hogy önmagam legyek.

Az élet értelme az egész-ség: hogy úgy legyek tökéletes, ahogy most vagyok, hogy egészségemben legyek egészséges létem "centrumában". Életem értelme az önmagamra találás, az önfelismerés, az önbizalom, az önmegvalósítás, az önuralom és önmagam megértése.

Az élet értelme szellemi örökségem átvétele, azaz eredetem felismerése és felébresztése.

Igaz Valóm az isteni szikra. Isten azt mondotta: "ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK" (Kiv. 3,14). Én vagyok, tehát Isten egy része vagyok. Isten ugyanis nem más, mint maga az élet, ami pedig az én Igaz VALÓM.

Ez azonban kötelezettséget és felelõsséget is hárít rám, hogy az legyek, aki vagyok: életem bölcs istene. Isteninek lenni, önmagam lenni annyi, mint teremtõ lenni: kreativitást, megújulást jelent, azaz minden pillanatban "új" lenni.

Tanulni annyit jelent, mint felfedezni, hogy az ember legbelül már mindent tud, és megélni, amit felfedezett.

Az élet értelme tapasztalatokat gyûjteni, mely tapasztalatokból felismerések lesznek - ez az egyetlen, amit életembõl magammal vihetek.

Az a feladatom, hogy amit megtanultam, azt megéljem. Nem holt tudást kell gyûjtögetni, hanem tudatomat tágítani, egyre szélesebbé és szélesebbé, mígnem mindent átfogóvá válok. Az ember spirituális, mentális, emocionális és fizikai természetét egyetlen harmonikus egységgé kell összeolvasztanom, és ebbõl az egységbõl kiindulva cselekednem a Teremtéssel összhangban.

Az élet értelméhez tartozik az is, hogy tanuljak, hogy taníthassak, és ezáltal a hozzám közel állóknak segítségére legyek.

A sors nem más, mint ilyen-létem tükörképe. Mindenki azt kapja a sorstól, amit õ maga elõidézett. Teljesen mindegy azonban, hogy mit hoz elém a sors, hiszen minden az én tanulásomat szolgálja, minden segítségemre van, minden engem szolgál. Bármely percben megszabadulhatok a sors õrlõ kerekétõl, mihelyt elengedem saját akaratomat: "...legyen meg az akaratod..." (Máté 6,10).

Életem értelme az, hogy Igaz Valóm tökéletességét egyre tökéletesebb formában juttassam kifejezésre.

Az a rendeltetésünk, hogy olyan tökéletesek legyünk, mint amilyen tökéletes a mi mennyei Atyánk. Az a feladatom, hogy jólétet, egészséget, boldogságot és harmóniát teremtsek mindenki szá­mára, és felelõsséget vállaljak mindenért. Az a feladatom, hogy életemet mestermûvé tegyem.


Hogyan ismerem fel életem értelmét?



Meghatározott céllal és feladattal születtem a Földre. Beteljesülést csak akkor érhetek el, ha életfeladatomat felismerem, elfogadom, és eleget teszek neki.



Életem értelmét úgy ismerhetem fel, ha a következõ kérdéseket megválaszolom:

. Hová állított engem az élet és miért?

. Milyen korszakba születtem bele és miért?

. Mely országba születtem és miért?

. Milyen családba születtem és miért?

. Milyen barátokkal hozott össze az élet?

. Milyen körülmények között élek és miért?

. Milyen körülmények között kellene élnem?

. Mit tegyek, hogy ezt elérjem?

. Milyen krízisek - nehézségek közé sodort az élet?

. Hogyan "korrepetál" engem a sors: tanítások, be­tegségek, szenvedés, sorscsapás?

. Mi az igazi problémám?

Mit akar általa megteremteni az élet?

Mi az értelme?

. Milyen felismerésekre jutottam általa?

. Milyen következtetéseket vontam le belõle?

Milyen következtetéseket kellene levonnom?

. Hogyan tudom a pillanatot értelmesen betölteni? Hogy legyõzzem múltam?

Hogy optimálisan megformáljam a jelent?

Hogy a jövõben a "kívánt végállapotot" elérjem?

. Mi az álmom?

Milyen szerepet játszanék el szívesen az életben?

Milyen helyzetben érezném magam legjobban?

. Milyen a "kívánság-önéletrajzom"?

. Mit kell tennem, hogy életembõl mestermû legyen?

Mit tenne egy mester - Buddha, Jézus - az én helyzetemben?

. Tulajdonképpen mi akadályoz meg abban, hogy ugyanezt tegyem?

Mikor állok készen arra, hogy azt tegyem, ami szükséges?



Fejlõdni csak akkor tud az ember, ha valamely cél felé tart.

Probléma esetén ez a megoldás. Kívánság esetén ez a beteljesülés. Az élet esetében ez az élet értelme!


Mi az én igazi hivatásom?

Meghatározott szándékkal születtem erre a világra. Beteljesülést csak akkor találok, ha elhivatottságomat felismerem, elfogadom és elvégzem. A hivatásnak olyasvalaminek kellene lennie, amiért az ember él, nem pedig amibõl él!

Senki nem végezheti eredményesen hivatását, ha nem szereti a munkáját, ha a hivatás és az elhivatottság nem egy és ugyanaz, ha nem az önmegvalósítást szolgálja és nem közhasznú.

Aki a szellemi útra lép, annak elsõsorban birtokba kell vennie és értelmesen fel kell használnia mindazt, amit már elért. Elsõ lépésként a következõ kérdéseket kell feltennie magának:

. Miben vagyok különösen jó?

Milyen képességekkel, tehetséggel és erõkkel rendelkezem?

Ahol az adottságom, ott a feladatom.

. Mi szerez nekem különösen nagy örömet?

Mi a hobbim?

Mi a kívánságom?

Mit szeretnék egész nap csinálni? Mi lelkesít?

. Milyen végzettségem van?

Milyen végzettséget kellene még megszereznem?

Milyen kríziseket, nehézségeket, leckéket rótt ki rám az élet?

Melyek azok a nézetek, melyek korlátoznak és melyektõl meg kellene szabadulnom?

. Milyen lehetõségeket kínál az élet, hogy ezt megtegyem?

Melyeket kínált eddig - ebben a pillanatban - a jövõben?

. Hová állított az élet?

Hogyan tudnék ezen a helyen még jobban helytállni?

Mit kellene tanulnom vagy elfelejtenem?

. Ha újra kezdeném az életem, mit tennék másként?

. Mi a vágyálmom? Mestermû-e az életem?

. Milyen következtetéseket lehet ebbõl levonni? Hasonló helyzetben lévõ legjobb barátomnak mit tanácsolnék?

. Mi akadályoz meg valójában abban, hogy ezt tegyem?

Mikor állok készen, hogy megtegyem, ami szükséges?



Tedd magad életed királyává!

Játszd el életed fõszerepét!!1



Életed egyszerû és egyedülálló dallam, melyet te magad játszol az élet hangszerén. Anyád, apád, testvéreid és barátaid valamennyien saját dallamukat próbálják eljátszani a te életed hangszerén. Ám ez a te életed, amiért te vagy felelõs. Teljesen mindegy, milyen dallamot játszol vagy engedsz játszani rajta, a következményeket egyedül és kizárólag te viseled.



Fogj hát hozzá, hogy meghatározd életed egyszeri és megismételhetetlen dallamát. Ha egyszer netán hamis hangot ütsz meg, gondolj arra, hogy egyetlen ember sincs, aki hibátlanul játszana. Ám tanulj a hibádból, hogy dallamod egyre tisztábban csengjen, az a dallam, amely neked egészséget, szeretetet, harmóniát és örömet szerez.



Egy angyalnak nincs neve.

De bármely órában elõfordulhat,

hogy a Te nevedet viseli.

Albrecht Goes



Néha annyira vágyunk arra,

hogy angyalok lehessünk,

hogy közben megfeledkezünk arról,

hogy jó emberek legyünk.



A harmónia törvénye



Ez a rendkívül fontos törvény gondoskodik arról, hogy a különféle hatásokat kiegyenlítse, és ezáltal a harmónia mindig megmaradjon, vagy legalábbis gyorsan visszaálljon. Ebbõl vezethetõ le az összes többi szellemi törvény - valamennyi benne foglaltatik. A harmónia törvénye arról is gondoskodik, hogy a szellemi törvények különféle hatásai végül ismét harmóniához vezessenek.

"Az egyik feltételezi a másikat": ahol sok a fény, ott sok az árnyék is, vagy: aki elvesz, attól elvétetik, és aki ad, annak adatik. Itt is különbséget kell tehát tenni aközött, hogy adok-e avagy kapok!



Fontos: A duál - párnál nem az a duál - pár, aki pont az ellentétem, hanem az, aki kiegészít engem, és én kiegészítem õt!



Az önzetlen szeretet pedig türelmes, semmit nem elvenni akar, várni tud,

ha kell egy (vagy  több) életen át szerelmesét lelkében hordozva, ha azt látja,

azzal egybekelni nem tud a mában. Az önzetlen szeretet által az ember még

arra is képes, hogy elviselje azt, ha a szeretet lény helyette másik embert

választ társának. S ha csakugyan szereti, mellette lélekben, szellemben

akkor is kitart.



"Amikor képes vagy önmagad kedvesen és türelmesen elfogadni és

szeretni, akkor könnyebb lesz másokat feltétel nélkül szeretned." ( Annie Kirkwood )



A polaritás törvénye


Ez a törvény azt jelenti, hogy minden létezõnek két pólusa van ugyan, valójában azonban minden egy. Minden látszólag ellentétes, lényegét tekintve azonos, csak kifejezõdési fokát tekintve különbözõ. Boldogság és boldogtalanság, szeretet és gyûlölet valójában ugyanannak a dolognak a két oldala. Ezen a világon minden jelenségnek két oldala van. Ám a kettõ között egy és ugyanazon tartomány húzódik meg.

Mihelyt ezt belátjuk, mihelyt felismerjük a két pólus közötti egyet, a látszólagos dualitás megszûnik, s mi újra összhangban vagyunk önmagunkkal, az élettel, az egész teremtéssel.

Mindezt könnyen felismerhetjük, ha tudatunkat a hideg-forró ellentétpárra irányítjuk. Minthogy az ellentétek igaz természetük szerint egyek és ugyanazok, bármely pillanatban átfordíthatjuk õket önmaguk ellentétpárjába. A gyûlölet így fordítható át például szeretetbe. Nem kell mást tennem, csupán álláspontomat megváltoztatnom, s a dolgok megváltoznak. A félelmet bátorsággá alakíthatom, a sötétséget fénnyé. Tudatom rezgésének megváltoztatásával "álláspontomat" változtatom meg. Szellemi technikák alkalmazásával segítséget tudok nyújtani embertársamnak, hogy gyengéjét erõsségévé változtassa, éspedig oly módon, hogy tudata rezgését megemelje, mert a pozitív pólus mindig magasabb rezgésszámú. Tudatunk rezgésszintjének emelésével azonban nem csupán magunkat változtatjuk, hanem egész életünket is, hiszen a rezonancia törvény értelmében más eseményeket, személyeket és életkörülményeket vonzunk magunkhoz.


A gondolkodás törvénye


Minden egyes gondolat megváltoztatja sorsunkat, sikert vagy sikertelenséget, betegséget vagy egészséget, szenvedést vagy örömet von maga után. Meg kell hát tanulnunk, hogy a lehetõ legoptimálisabban használjuk gondolkodásunkat. A legfontosabb az igazi pozitív gondolkodás; felismerni, hogy mindaz, ami velem történik, valójában jó nekem, mert szükségessé vált számomra, és segítségemre van. Ezért ajánlatos minden életfeladatot elvállalni és elvégezni, különben a sors kénytelen megismételni a leckét egészen addig, míg a feladatot meg nem oldom.

A szellemi technikákat éppúgy meg kell tanulnunk, mint ahogy megtanultunk járni, enni, kerékpározni, úszni vagy akár beszélni. Az életben az az ember halad a legbiztosabban elõre, aki a legjobban felkészült arra, hogy erejét optimálisan használja fel, lehetõségeit pedig tökéletesen kiaknázza.

Életkörülményeinket gondolataink által teremtjük meg. Mi gondoljuk ezeket a gondolatokat, amelyek cselekedeteket vonnak maguk után, melyek aztán egész életünkre hatással vannak - megteremtik a mi valóságunkat. Legtöbb gondolatunk tudattalan, ám ezek a tudattalan gondolatok, melyek például a gyermekkorban születtek, éppoly hatékonyan mûködnek, mint például mások véleménye, megállapítása, ítélete, melyet nap mint nap hallunk, és tudattalanul befogadunk. Ugyanígy hatnak azok a szólások is, melyeket mi magunk nap mint nap használunk:

"Nem hiszem, hogy ebbõl lesz valami."

"A pénz nem ismer barátságot."

"Ez soha nem fog sikerülni nekem."

"Ma megint teljesen kivagyok."



Ezeknek a mondatoknak folytonos ismétlésével meggyõzzük tudatalattinkat arról, hogy ezek az állítások igazak, és a tudatalattink ennek megfelelõen fog viselkedni.


A bölcs és a bolond között az a különbség, hogy a bölcs uralja gondolatait, míg a bolondot a gondolatai uralják.


Azok a gondolatok, melyektõl nem tudunk szabadulni, a végzetünkké válnak!!!

A legtöbb ember azért nem tudja vágyait megvalósítani, mert nem tud uralkodni gondolatain. Szétszórja õket, ahelyett hogy egyetlen célra koncentrálna, és így érné el mindazt, amit csak gondolni vagy hinni képes. Inkább csodában reménykedik: a beteg orvosi segítségben vagy egy csodagyógyszerben, s ha ez nem segít, akkor egy hipnotizõrben vagy szellemgyógyászban, aki minden különösebb gond nélkül azonnal meggyógyítja - hogy utána tovább folytassa helytelen életmódját.

A szegény gyorsan akar meggazdagodni, legszívesebben egy lottófõnyeremény segítségével, ahol csekély befektetéssel nagy eredményt lehet elérni. Az egyedülálló meg akarja találni ideális partnerét a sors kegye által, anélkül hogy megkérdezné, vajon õ ideális partner-e a társa számára.

A legritkább esetben kérdezzük meg magunktól: miért is kerültünk ilyen körülmények közé, mivel idéztük elõ, és hogyan tudunk magunk segíteni rajta? Hogyan tudna egészségesebben élni vagy egyéni teljesítményeit növelni, hogyan lehet belõle ideális partner, aki automatikusan "a megfelelõ" társat vonzza magához? Ajándékokat szeretnénk kapni, s közben elfelejtjük, hogy az ember csak azt arathatja le, amit elvetett.



Mit jelent a pozitív gondolkodás?


Mindaz, ami körülvesz bennünket, materializált elképzelés, megvalósított gondolatkép. Elõbb ki kell gondolnom valamit, s az csak azutáni valósulhat meg. Az anyag nem más, mint az energia különféle megjelenési formája. A gondolatok energiát mozgatnak és formálnak. Az energiamegmaradás törvénye értelmében energia nem vész el, csak megjelenési formáját változtatja, átalakul.

Minden gondolat egy teremtés, amelynek meg kell valósulnia. Életkörülményeim létemet tükrözik, változtatni csak akkor tudok rajtuk, ha magam is megváltozom.

A pozitív gondolkodás tehát azt jelenti, hogy felismerem: minden, ami van, engem szolgál és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennélfogva minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk, amelynek bekövetkeztét én tettem szükségessé.



A pozitív gondolkodáshoz hozzátartozik a rendszeres lelki higiénia is, ami azt jelenti, hogy reggelente mentálisan felkészítem magam a napra, és napközben újra meg újra rákapcsolódom az egyetlen tudatra, este pedig ellenõrzöm, mennyire sikerült saját mértékemhez tartanom magam, és mentálisan újraélni, mit nem sikerült még optimálisan megoldanom. Ekképpen azonnal megtisztogatok minden gondolatenergiát, mielõtt még sorscsapásként megvalósulhatna.

A sikertelenség mindig csak közbülsõ eredmény a végleges sikerhez vezetõ úton.

Bármit gondoljon is egy teremtõ a hit bizonyosságával, annak meg kell valósulnia. Mindazt, amit elgondolok, el is tudom érni.

Tudatom gyengesége, hogy egyidejûleg mindig csak egy gondolatot tudok kigondolni. Ha a helyes, a megfelelõ gondolatot gondolom, és azt megtartom, annak igazán nagy ereje lesz.

Ha a tudatunkban felmerülõ gondolat - legyen az akár kívánság, elképzelés vagy cél - rögzül a tudatban, és újra meg újra aktiválódik, hasonló vagy azonos erõket fog magához vonzani, és gondolatkomplexummá sûrûsödik. Másfajta gondolatok átformálódnak vagy kilökõdnek.



Visszatekintve életünk eddigi eseményeire, láthatjuk, hogy valamennyi kívánságunk megvalósult, mely kellõ ideig foglalkoztatta tudatunkat. Ez sajnos negatív vágyainkra is igaz. A félelem, az aggodalom stb. pontosan azt vonzza magához, amitõl fél az ember, hiszen ilyenkor tudatunkat a félelmeinkkel és gondjainkkal foglalkozó gondolatok töltik meg. A félelemérzet gondoskodik arról, hogy ez a gondolat újra meg újra aktiválódjon.

Ilyen esetben is csak a gondolati fegyelem és a rendszeres lelki higiénia segít, amely során a nemkívánatos gondolatokat azonnal kellemes gondolatokká transzformáljuk, még mielõtt sorscsapásként manifesztálódhatnának.



A vágyak megfogalmazása és a pozitív gondolkodás között a döntõ különbség az, hogy az elõbbi esetében akarunk valamit, az utóbbi esetében pedig hiszünk valamit! A vágyak megfogalmazása akarati kérdés, amely mögött nincsen hit. A hit pedig nem más, mint a belsõ bizonyosság, hogy amit kívánok, az meg is valósulhat. A belsõ tartás teszi az embert igazán pozitív gondolkodásúvá akkor is, sõt különösen akkor, ha az életben nehézségek adódnak, hiszen felismeri bennük a feladatot és a lehetõségeket, melyeket az élet kínál neki.



Hét lépés a pozitív gondolkodástól a pozitív életig



1. Pozitív gondolkodás


Felismerni, hogy minden jól van, ahogy van, mert minden engem szolgál és nekem nyújt segítséget. Figyelmesen és kitartóan végigmenni az életúton. Teljes bizalommal, jó humorral, oldottan tenni, amit tenni kell. Hálatelt szívvel felismerni a látszat mögötti valóságot, és biztonságban élni a lét teljességében.



2. Pozitív érzés


Nyíltan és õszintén olyannak elfogadni az embereket, amilyennek megismertük õket. Bizalommal viseltetni érzéseink iránt, és ismerni értékeinket, a teljességben élni. Az életet csak szemlélni, de nem ítélni, nagy szeretettel hagyni, hogy az történjen, aminek meg kell történnie.



3. Pozitív akarat


Akarnunk kell tanulni és megérteni, megbocsátani és helyesen cselekedni. Azt kell akarnunk, amit tennünk kell! Meg kell hallanunk, mit akar az élet, és saját akaratunkat el kell engedni, és hagyni, hogy az Õ akarata beteljesüljön!



4. Pozitív beszéd


Meg kell tanulnunk, hogyan fejezzük ki magunkat világosan, és véget kell vetnünk a szavak inflálódásának. Meg kell tanulni, hogy kéretlenül senkinek ne adjunk tanácsot, és hallgatni is meg kell tanulni. Szavaink és cselekedeteink legyenek õszinték, bátorítsunk és vigasztaljunk, mondjunk köszönetet és áldást.



5. Pozitív cselekvés


Megfontoltan, jó érzékkel és körültekintõen cselekedjünk. Legyünk szeretetteljesek, konstruktívak és segítõkészek. Legyünk tekintettel másokra, legyünk megbízhatóak és állhatatosak, függetlenül mások elvárásától. Legyünk felelõsségteljesek és öntudatosak mindenben, amit teszünk. Tanuljunk meg adni és kapni, és a "belsõ vezetõre" hallgatva a megfelelõ pillanatban azt tenni, amit kell. Tudatosan és mértékkel a legmegfelelõbbet fogyasztani. Örömmel és szabadon elfogadni és méltányolni mások szabadságát.



6. Pozitív tudat


Az igazság és a valóság felismerésével éljünk önzetlen, harmonikus életet. Rendszeresen vonuljunk vissza magányunkba, és szakítsunk idõt az imára és a meditációra. Egész létünket irányítsuk a Legmagasabb felé. Ismerjük fel a pillanatnyi helyzetet, és éljünk értelmes életet.



7. Pozitív élet


A szellemi törvények figyelembevételével gondtalanul és higgadtan éljük az életünket, azzal a felismeréssel, hogy minden mind-egy. Ápoljuk harmonikus kapcsolatainkat, és örüljünk a legkisebb dolognak is. Örüljünk, hogy élünk, de legyünk készen bármely pillanatban a távozásra. Ameddig itt tartózkodunk, addig éljünk tisztességes, mintaszerû, egészséges életet. Egész létünket irányítsuk a Legmagasabb felé, ismerjük fel Istent mindenben, és minden pillanatot tudatosan és hálatelt szívvel éljünk meg.



Tudatának megnyitásával és irányításával mindenki maga határozza meg azt a szintet, ahol él. Mindenki maga határozza meg önmaga értékét, és annyi tiszteletet kap, amennyit önmagának megad.

Az okos a saját hibáiból tanul, a bölcs mások hibáiból, a bolond viszont sem egyikbõl sem másikból.



Ha tehát képességeink szinte korlátlan lehetõségét optimálisan fel akarjuk használni, mindenekelõtt ajánlatos "gondolatkúrát, mentális diétát" tartani. Mindössze annyit kell tennünk, hogy négy héten keresztül lehetõleg csak pozitív gondolatokat fogalmazzunk meg, pozitív módon nyilatkozzunk meg, érezzünk és cselekedjünk, keressük pozitív kisugárzású emberek társaságát, legyünk minél többet ilyen környezetben, engedjük, hogy pozitív szokásaink alakuljanak ki, és ezek megerõsödjenek, keltsünk életre magunkban pozitív érzéseket, lehetõleg pozitív dolgokról olvassunk, és pozitív dolgokat nézzünk. Ezzel egy idõben próbáljuk meg félelmünket, a stresszt, a bûntudatot, az aggodalmat, a kétséget, a haragot, az önsajnálatot és mindenfajta izgatottságot lehetõleg azonnal átalakítani. Hasonlóképpen törekedjünk arra is, hogy a betegségekre, a szegénységre vagy akár a véletlenre vonatkozó gondolatainkat azonnal tudatosítsuk és feloldjuk.

Reggel és este végezzünk alapos "lelki higiéniás gyakorlatot", napközben pedig találjunk alkalmat és idõt az elcsendesedésre. Valahányszor látogatónk érkezik, vagy megszólal a telefon, koncentráljuk tudatunkat, azaz tudatosítsuk magunkban, kik is vagyunk valójában, és ezzel az "élesre állított" tudattal cselekedjünk. Próbáljuk meg ezt a "kúrát" fegyelmezetten négy héten át folytatni. Az eredmény meg fogja gyõzni önt a lelki higiéniás kúra helyességérõl, s ez végül szokássá válik majd.

Tanulja meg, hogy olyan gondolatokra gondoljon, melyeknek következményét szívesen látja megvalósulni életében. A láthatatlan ugyanis nem azt jelenti, hogy egyben hatástalan is!



A lelki higiénia elmélete és gyakorlata


A szellemi-lelki területeken ugyanúgy megtaláljuk a "fertõzõ betegségeket" és "járványokat", melyek újból és újból felütik fejüket, és egyre szélesebb körben terjednek, ha a rendszeres lelki higiénia gyakorlásával meg nem elõzzük. A szokássá vált lelki higiénia hozzásegít bennünket ahhoz, hogy valóban egészséges szellemi-lelki életet élhessünk.

A szellemi-lelki fertõzések között meg kell említenünk a haragot, a félelmet, a stresszt, az aggodalmat, a gyûlöletet; a bûntudatot, az agressziót. Egyikkel-másikkal vagy akár ezek kombinációjával valamennyien újra meg újra megfertõzõdünk, s ez ellen csak a rendszeres lelki higiénia nyújt segítséget.



Ennek egyik legfontosabb eleme az esti "mentális újraátélés", amely során valamennyi fertõzött energiát feloldjuk, és a negatívot pozitívvá formáljuk át, mielõtt kárt okozhatnának bennünk. További fontos eleme a lelki higiéniának az is, hogy minden embert a legnagyobb jóindulattal, sõt szeretettel el tudjunk fogadni olyannak, amilyen. A szellemi-lelki fertõzéseket csak akkor tudjuk végérvényesen kiiktatni életünkbõl, ha a lelki higiénia rendszeres gyakorlattá válik. Ennek eredményeképpen harmonikus lélekkel és rendíthetetlen nyugalommal élhetjük életünket.



Gondolkodni nagyszerû dolog, és meg kell tanulnunk helyesen élni vele, ám soha ne feledjük, hogy a gondolkodás mindig csupán pótlék: a leglényegesebbet, a bölcsességet és a szeretetet helyettesíti

 

 

 

Meditáció

A meditáció jól bevált út önmagunkhoz.



Különbözõ meditációs technikák léteznek:



Képszerû megjelenítés

Irányított álomutazás

Vizuális gyakorlatok

Dinamikus meditáció

figyelem meditáció

tai chi

zen

jóga

meditatív légzés stb...



A meditáció a létezés észlelése. A meditáció szeretetteljes kapcsolat az egész teremtéssel, út a lét középpontjába, gyakorlása közben mindent elengedünk, csak a létezés marad.



Alkotórészei:



Korlátlan figyelem és a létezõ észlelése

A megfigyelõ része annak amit megfigyel

Mindenre és semmire koncentrálni

Tudatosan létezni

Komolyan venni a koncentrációt, de emellett örülni a létezésnek

Minden görcsös igyekezet nélkül könnyedén, és örömtelin hagyni, hogy   

megtörténjenek a dolgok.

A koncentrált nyitottság elvezet önmagunk központjához, és átemel az értelmen,

amely már nem tud megragadni

Amikor imádkozunk mi szólunk Istenhez, amikor meditálunk Õ szól hozzánk!


A sors mint a végzet törvénye.


A végzet törvénye arra kényszeríti az embert, hogy tudatosan felelõséget vállaljon életéért.

A törvény nem dönt csak kimondja: " ha ezt teszed akkor ez történik, ha azt teszed akkor az történik. Te vagy a Teremtõ, te döntesz"

Mindenki azt kapja amit okozott. És valahányszor kap valamit, azt maga okozta!.

A végzett törvénye csupán szembesít minket cselekedetünk következményeivel.

"Ki mint vet, úgy arat!"



Az ok okozat láncolata nem a születéssel kezdõdõik, és nem a halállal ér véget. Nem fehér lappal születünk, hanem hozzunk magunkkal összegyûjtött sorsunkat, jellemünket. Isten nem jutalmazza meg a jót, és nem bünteti meg a bûnöst - a bûn kizárólag a bûnt bünteti.

Ha eltérünk a harmóniától és bûnbe esünk, akkor ezt mi okoztuk magunknak, és mi bûnhõdünk érte.

Különbséget kell tenni a végzet és a rendeltetés között.



Az ember rendeltetése az, hogy igaz valójának tökéletességét egyre tökéletesebb formában kifejezésre juttassa.

Legyetek hát tökéletesek, amint a mennyei Atyátok



Azt, hogy ezt milyen úton érjük el, az a szabad választásunk és egyben a végzetünk is!. Fejlõdésünket megfelelõ gondolkodás móddal elõsegíthetjük, de nem megfelelõvel le is állíthatjuk, rendeltetésünknek azonban mindenképpen eleget kell tennünk!

Gondolataink és cselekedeteink által elõidézett okok pontról pontra bevésõdnek lelkünkbe. Itt vezetik a mi karmikus számlánkat, amit egyik inkarnációból a másikba magunkkal viszünk. Ezen éltünk éretlen magjai következõ életünk talaján gyökeret eresztenek, és gyümölcsöt hoznak.  Teljesen értelmetlen hát megfutamodnunk  valamely nehéz helyzet elõl, hiszen ezzel a szituációval mindaddig konfrontálódni fogunk, míg meg nem oldjuk.



Az "örökletes bûn" azt jelenti, hogy minden inkarnációval saját örökünkbe lépünk. Így ismerjük fel a következõ mondásban rejlõ igazságot: "senki sem árthat neked, csat te magad". Vannak olyan cselekedetek, melyeket a  törvények nem büntetnek: kereskedelemnek álcázott lopás, üzletnek álcázott csalás. Csakhogy bármilyen maszkot választunk is, az "ok okozat" törvénye érvényes marad.

A természet törvényt kijátszani nem lehet!
E törvény hatását mindennapi éltünkben is megfigyelhetjük. Hogy milyen emberek kerülnek elénk, milyen helyzetbe keveredünk, milyen dolgokat kapunk vagy éppen vesztünk el, mindezek okát a múltunkban kell keresni. Nincs tehát sem szerencse, sem szenvedés, amire nem szolgáltunk rá, csak ok van és okozat.

Ilyen lehet egy rossz házasság, vagy a gyerekek a fejünkre nõnek, elmenekülünk egy mási kapcsolatba, és ugyanazzal a problémával találjuk magunkat szemben.

Fel kell tudni ismerni, hogy a problémát az élet adta fel, és meg kell oldani, hogy ne szembesüljünk vele még egyszer. Érdemes odafigyelni az életünkben ismétlõdõ feladatokra, eseményekre, gondokra, problémákra, mert ezek feladatok, amiket meg kell tudni helyesen oldani. Az élethelyzet nem megváltozhatatlan sorscsapás.

Mások is ránk hozhatják a végzetet. Fel kell tudni mindig ismerni a helyzetet, és a legjobban cselekedni.

Létezik azonban közös végzet is:

-         minden ember minden egyes inkarnációjában sorsközösségbe tartozik, ami vonatkozik ugyanúgy a házastársára éppúgy, mint a nemzetségére, fajára, családjára. Akár autóbalesetrõl van szó, akár katasztrófáról, ez a végzet az érintettek rezonancia törvényének  megfelelõen vonzzák magukhoz.

-         Az emberek negatív és pusztító gondolatformái összegzõdnek, és háborúként, forradalomként, társadalmi megmozdulásként, gazdasági válságként, összeomlásként manifisztálódnak, és a csoportsors is visszahat okozójára, mert a kiegyenlítõ igazságosság elõl senki sem menekülhet.



Ugyanez érvényes bizonyos bûncselekményekre, járványokra, nagy katasztrófákra.

Ebben rejlik a magyarázata annak, hogy bizonyos emberek csodával határos módon túlélnek katasztrófákat: jelen vannak ugyan, de nem vesznek részt a csoportsorsban, mert ehhez a következményhez nem rendelkeznek megfelelõ okkal.

Ha valóban megértettem a sorstörvényt, akkor minden kellemetlenséget, sértést vagy hálátlanságot hálatelt szívvel fogadok, mert szellemi fejlõdésem útján nagyobb segítséget jelentenek nekem, mint bármilyen baráti dicséret.



A végzet törvény azonban csak addig mûködik az ember életében, amíg saját akarata szerint cselekszik. Mihelyt inviduális akaratát a teremtés akaratával egyesíti, és hagyja, hogy ettõl kezdve kizárólag a teremtés akarata érvényesüljön benne, Igaz Valója harmonikusan, tisztán nyilvánul meg, és megszabadul a végzettõl.



Kegyelem



A kegyelem az isteni szellem, amely az emberen keresztül fejti ki hatását, biztonságosan vezeti, mihelyt erre kéri. Kegyelem, hogy imádkozhatom, és imádságom mindig meghallgatásra talál, ha engedem, hogy beteljesüljön.

Kegyelem az is, hogy a szellem újra és újra inkarnálódjék. A kegyelem annyit jelent, mint nyitottnak, és befogadónak lenni, és Isten mindent átfogó szeretetében részesülhetünk.

A végzet törvénye nem dönthet, ám az isteni kegyelemhez az is hozzátartozik, hogy bárki bármely pillanatban megszabadulhat a karmától, mihelyt akaratát egyesíti az isteni akarattal. A végzet törvénye csak addig vonatkozik rá, míg fel nem adja egóját, ami az elkülönülés illúziójában él, és ezért önfejûen cselekszik.

Mihelyt ez az illúzió nincs meg, nincs meg az ÉN, aki önfejûen cselekszik, a törvény is elveszti a hatását.

Az életben tehát teljes szívembõl hálás lehetek mindenért, hálával tartozom a kegyelmért is, amely lehetõvé teszi, hogy az egoizmusom magam építette poklából és szellemi vakságomból kiszabadulhassak, és visszatérhessek az Igaz Létem valóságának fényébe.



Beavatás, azaz az egységbe való beolvadás.




Beavatáskor egy új ember lép egy új életbe.

"Aki meg akarja menteni az életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja" (Máté 16.25)


A beavatás a négy elemmel van összhangban.



Földpróba: be kell bizonyítani, hogy az anyaggal, a pénzzel optimális bánik az ember.

Vízpróba: arra szolgál, hogy az ember érzelmei áradatában megõrizze józanságát, és szíve nyitva álljon.

Levegõpróba: ellenõrzi, hogy rendben vannak-e a gondolatok, tudjuk fegyelmezni õket, tudjuk-e tudatunkat az egyetlen erõre irányítani, kitágítani, felemelni, mígnem az elszabadul az idõ és tér korlátaitól

Tûzpróba: az akaraterõt fejleszti, és arra kényszeríti, hogy egyesítsük az inviduális akaratot a központi akarattal. ("Atyám, legyen meg a Te akaratod")


Az élet sok apró beavatásból áll. Beavatások sorozatából. A beavatott vágyak nélkül boldog, semmit sem vár el, semmit sem utasít vissza, amit az élet kínál. Minthogy semmit sem birtokol, nem is tud elveszteni semmit. Mindent elhagyott már, ami kevesebb, mint Isten. Hazatért, miként a tékozló fiú.

Az Út benned van.


Mindegy, hogy hol vagy  és mit csinálsz, mindig keresed önmagad. Bármit teszel, egy napon meg fogod találni az UTAT, ami maga az ÉLET. Amint ráléptünk az Útra, kezdõdik a tulajdonképpeni élet. Rajtunk múlik, hogy sok évet várunk még, akár inkarnációkat, vagy egy olyan életet kezdünk, ami tartalmas és teljes.

"Az emberi élet nagyon rövid, nincs idõnk a tévutakra!"
Mihelyt ráléptél az Útra, mindaz ami eddig a számunkra fontos volt és elérendõ érték, teljesen lényegtelenné válik. Minden megváltozik körülöttünk gyökeresen.

Életkörülményeinknek mi vagyunk a megteremtõi!

Minden a mi örömünkre és fejlõdésünkre lett teremtve. Ha nem évezzük az ÉLETFILMET amiben szereplünk, akkor változtassuk meg a forgatókönyvet, és játszunk el egy másik szerepet, élvezzük az életjátékot.

Egy szép történet: Dzsaudzsou megkérdezte tanítóját, Nan-tyuant:

"hogyan találom meg az igazi utat, és hogyan tudom megtanulni?" A mester így válaszolt: "ha keresed az utat, soha nem fogod megtalálni. Ha nem keresed az utat, akkor sem fogod megtalálni. Ha meg akarod tanulni, akkor sem fogod megtanulni. Légy nyitott és tágas, mint az égbolt, és rajta vagy az úton.

Az igazi út a mindennapi út"


"Nincs semmi kapu, mégis keresztül tudok menni rajta.

Keresztül tudok menni rajta, és mégsem megyek.

Nem megyek, és mégis elõre haladok.

Elõrehaladok, és mégis saját magam központjában maradok.

Saját magam központjában maradok, és mégis mindenben benne vagyok.

Mindenben benne vagyok, és mégis egy vagyok!!!"



A szellemi törvények a legtöbb ember elõtt ismeretlenek ugyan, de ez nem azt jelenti, hogy nem is hatnak! Valójában, függetlenül attól, hogy hiszek benne vagy nem, mûködnek.


A szellemi törvényeket nem tudjuk megváltoztatni, legfeljebb fellázadunk ellenük. Csakhogy mihelyt önfejûen cselekszünk, hatályba lép az OK OKOZAT törvénye, és cselekedeteink következményével szembesít minket.


Ennek a törvénynek a hatását hívjuk aztán SORSNAK, VÉGZETNEK.


A szellemi törvényekkel együtt is mûködhetünk. Ez esetben szolgálnak bennünket, miként mindazok, amik velünk történnek, csak segítségünkre és szolgálatunkra vannak, bármennyire is kellemetlennek tûnnek alkalmanként.

Ha megtanuljuk, hogy hogyan kell a szellemi törvényekkel összhangban élni, akkor a teremtéssel is összhangban leszünk, és magával az élettel is.


Akkor megtanuljuk, miként lehet a "teremtés könyvében" olvasni, és egyre tisztábban felismerjük a látszat mögött rejlõ valóságot.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.