Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ego.

2010.06.30

EGÓ - A CÉL MINT ILLÚZIÓ

 

 

Írta: SAMAEL   

 

 

Mottó: A békéhez nem vezet az út;
a Béke az Út.
A boldogsághoz nem vezet út;
a boldogság az Út.
A szeretethez nem vezet út;
A Szeretet az Út.
(Dan Millman)

 

 

 

 

 

A CÉL MINT ILLÚZIÓ

 

Ha az „Úton” jársz, már nem kell hogy a cél legyen a fontos!

 

 

 

 

Az Egó: Tetszik a mottó! Honnan szedted elő ezt az idézetet!
A Lélek: Dan Millman: Az elveszett évek című könyv utolsó fejezetéből.
Az Egó: Te nem értem az egészet! Nekem, az egónak mindig a cél az út vége a lényeg, a beteljesedés. Te meg itt arról akarsz meggyőzni, hogy ez nem is igazán fontos?
A Lélek: Igen, a cél mindig valaminek az elérését jelenti, de egyben a végét is, és utána egyfajta kiüresedést.Az Egó: De olyan jó amikor célba érünk. Kellemes érzés, beteljesülés, boldogság.
A Lélek: És utána?
Az Egó: Újabb célok, újabb beteljesülések, újjabb boldog pillanatok.
A Lélek: És mi van ha valami olyan célt tűzöl ki, ami elrendeltetés miatt eleve elérhetetlen?
Az Egó: Hát akkor kissé bosszús vagyok. El kezdek agyalni, hogy mit és hol rontottam el, görcsölök, feszülök, hogy elérjem a célt, mert, ha nem
A Lélek: Furcsa hallani tőled, hogy boldogtalan vagy. Nem a Te területed a boldogság élményének generálása. Ugye nehezen viseled a kudarcot?
Az Egó: Való igaz. De azt nem vitatod el, hogy sokszor azok a boldogság élmények indítottak el a valós boldogság keresésében amiket én gerjesztettem.
A Lélek: Igazad van. Nélküled valóban nem tudhatnám, hogy mi a valós boldogság, és mi a boldogság illúziója.
Az Egó: Miért mondod azt, hogy én illúziót gyártok? Mi a különbség a Te boldogságod és az én boldogságom között?
A Lélek: Nagyon sok. Az a boldogság ami a Te közreműködéseddel tapasztalok meg, valamiképpen kötődik az anyagi világhoz.
Van a Cél!
Mit tűzünk ki célul? Iskola elvégzését, jó kereseti lehetőségek megtalálását, házat, autót, családot, stb.
Az Egó: Az iskola, család hogyan kerül ebbe a körbe?
A Lélek: Az Iskola a mostani világunkban már nem feltétlenül a tudást feltételezi, inkább státuszszimbólum, értékmérő, viszonyítási pont az anyagi világban, hogy „Én” a másikhoz képest több vagy kevesebb vagyok. Ez a megközelítés meg már Te vagy. A család pedig valójában az ösztönlényünk vágyai kielégülésének célja, tradíciók folytatása, társadalmi elvárások teljesítése. Nem mindegy ma még egy nő számára, hogy férje van, gyerekei vannak, vagy „Szingli”. Ne vedd zokon, de ez a státusz teljes mértékben a te kreációd!
Az Egó: Mi bajod van a szingliséggel. Nem elismerésre méltó dolog talán, hogy valaki tud magáról gondoskodni, amit kitűz magának célt, azt eléri, csak dolgoznia kell abban ütemben amit a munkaadója kitűz számára, vagy kényelmesen eltartja a vállalkozása.
A Lélek: És szerinted boldog?
Az Egó: Mindig ezzel a boldogsággal jössz. Nem mindegy, hogy tíz percig, vagy egy napig boldog amikor elérte a célját, egy idő után, már csak a célok kitűzése a fontos és azok elérése, kitűzése és elérése, kitűzése és elérése - ……
A Lélek: Átszakadt a barázda? Nem unalmas ez egy idő után.
Az Egó: De, de lehet oldani a monotóniát egy kis extrém sporttal, tudod akkor az adrenalin szint az egekbe szökik, egy kis szexuáis kaland sorozattal, jó kis „dugásokkal”, néhány abberációval fűszerezve, meg szoktam adni még néhány speciális ötletet is, például egy kis kábító szer, egy kis szerencsejáték, különböző tudatmódosító mániák.
Az a baj, hogy manapság már annyi kifinomult lehetőség van a világban, hogy észre se vesszük és már bele is estünk a csapdádba.
Az Egó: Ez a te problémád, én csak teszem a dolgom. De még mindig nem fejtetted ki, hogy mi a különbség a te és az én boldogságérzésem között.
A Lélek: Én a boldogságérzésen azt értem amikor Te nem vagy jelen. Amikor gyerekként odabújhatok a szüleimhez, és biztonságban érzem magam, amikor ifjúként, szerelmes vagyok, önzetlenül szerethetek, és viszontszeretnek. Megszületnek a gyerekek, önzetlenül szerethetem őket, és ők viszont szeretnek, amikor a kedvesemmel együtt vagyunk és a Test, a Szellem, és a Lélek összeolvad, amikor SZERETKEZEM, egy test egy lélek lehetünk. Megöregszem, felismerem életem feladatát, és nyugtázom, hogy elfogadom a természet körforgását, és visszaadom a fizikai testem a természetnek. Ha mind –ezek között még szert tehetek egy olyan tudatállapotra, ami stabilizálja ezt az érzést, akkor már oknak sem kell lenni ahhoz, hogy boldog legyek, mert a jelen felismerése a legnagyobb boldogság. Felismerni az Itt és Most misztériumát, a Jelenlétet, a teremtés apró csodáit, ennél nagyobb boldogságot nem tudok elképzelni.
Az Egó: Hogy oda ne rohanjak! szerinted a madarak csicsergéséből, a fák zöld suhogásából meg lehet élni a mai világban?
A Lélek: Nem csak erre gondoltam amikor az Itt és Mostról beszéltem. Azokról az apró csodákról, mikor felismerhetjük azt, hogy minden értünk, és miattunk történik, hogy Veled megbarátkozhassunk, és kiismerjük a természetedet.
Az Egó: Mindjárt elérzékenyülök. Számomra ez már a misztikus kategória.
A Lélek: Nem olyan misztikus, mint gondolnád. Mint már azt korábban megállapítottuk, Te egy életre szóló tapasztalatból dolgozol, nekem, meg számtalan élet tapasztalatából kell előhoznom azokat az érzéseket, ami az aktuális feladataim elvégzéséhez szükségesek.
Te könnyen tudsz illúziót gyártani, mert ismersz, tudod, hogy mit szeretek és mit nem szeretek. Nekem pedig fel kell ismernem azokat a helyzeteket, amikor ellenedre kell cselekednem csak azért, hogy teljesítsem azt a feladatot amit születésem előtt vállaltam.
A mai világ emberének az életfeladata ami a mottóban is írva van: Béke,
Boldogság,
Szeretet.
Ez a három szó, életérzés nincs egymás nélkül.
Béke nélkül nincs boldogság, szeretet. Most ne arra a békére gondolj amiben a világ szenved a maga kényszerű kompromisszumaival, érdektelenségbe hajtó tendenciáival. Abban ugye egyet értünk, hogy a világtörténelemben nem indítottak háborút a közöny nevében.
Ha békéről beszélek, akkor csak a belső békéről, és ha sok embernek meg van a belső békéje, akkor már nincs is olyan nagy gond.
A boldogságról az előbb már kifejtettem a gondolataimat.
És a Szeretet?
Az Egó: Mi a gond a szeretettel?
A Lélek: Igazán csak az, hogy Te vagy a legnagyobb kerékkötő a szeretet felismerésében.
Az Egó: Megszoktam már, hogy én vagyok a bűnbak!
A Lélek: Nem vagy bűnbak, csak ebben a megközelítésben kell megismerni Téged a legjobban. Mint nem egyszer mondtam már, nagyon szeretlek, és egyre jobban rá kell jönnöm, hogy akkor is szeretnem kell Téged, ha ez a szeretet nem talál viszonzásra. Valójában Te is szeretsz engem a magad módján, de valójában csak az történik, hogy teszed a dolgod, és utána rám bízod, hogy én mit döntök. Érzéseket generálsz, amiről nekem el kell döntenem, hogy szükségem van-e arra az érzésre, vagy sem. Ha ebből a megközelítésből nézzük a céljainkat, akkor láthatjuk csak meg, hogy azok az út részei-e vagy csak illúziók.
Az Egó: Hogy ilyen szépen levezetted, elárulhatom, és te is rájöhettél, hogy mindenkinek a maga intellektusa szerinti illúziót gyártom, ezek az illúziók belülről nézve teljesen logikusnak tűnnek. Az „agyalással” rásegítek a valóságérzet erősítésére. Néha ezt olyan tökélyre viszem, hogy az már a pszihológusok pénztárcáját gazdagítja, mert a fixációk annyira blokkolják a személyiséget, hogy már csak művi – értem itt, csak terápiás és gyógyszeres úton lehet oldani.
A Lélek: Nem te lennél- ha nem lennél erre büszke!
Az Egó: Csak teszem a dolgom.
A Lélek: Jó, hogy említed az agyalást!
Az Egó: Mi van vele?
A Lélek: Miért akarsz néha hülyíten, amikor nem tudok másra gondolni, csak egy konkrét dologra, és annyira bele tudok mélyedni, hogy már néha azt hiszem ezen múlik az életem. Teljes depresszióba tudsz kergetni!
A depresszió is egyfajta betegség. Most csak arról a depiről tudok nyilatkozni amikor csak! egy testben egy lélek lakozik.
Az Egó: Miért? Van egy testben több lélek is?
Ez majd egy másik írás témája lehet - esetleg, de most a téma szempontjából érdektelen.
A Lélek: Jó akkor most úgy érzem elértem a „célom”, végre színt vallottál arról miért jó neked, ha belehajszolsz olyan dologba, amitől inkább boldogtalan mint boldog leszek.

Köszönöm.

Anthoni de Mello:

A következő nap azt mondta a Mester:
- Haj, könnyebb utazni, mint megállni.
A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
- Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.
- De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? - kérdezték az elámult tanítványok.
- Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.