Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy mondat nőkről, nőknek.

2010.06.30

 

 

Egy mondat

Nőkről, Nőknek.

Kép

 

Véges voltotokban vagytok a végtelen, veletek lett a semmiből az
őrület - és
az értelem: egyidősek vagytok az ősrobbanással, az anyag veletek
született,
csak pár évmilliárd kellett, s az első Éva - már csodát
szülhetett, s aztán
nem lehet férfit úgy gyűlölni, mint szeretni egy női lényt, nincs
nagyobb
csoda mint csodálni ős nő-erényt;

Kép

mikor a szó először túlnőtte

halálát, s
szavunk, vágyunk jellé nemesült, a lét-béklyók listája mellé
már költő írt
Rólatok jelesül: minden vagytok, mint a lét ezernyi része: egy
pillantás,
egy illat, egy érintés, s a holnap, nektek születtek, s értetek
élnek a
mindig élők és a holtak, s a lét sem létezne - ha nem lennétek, a
sivár űr
méhe magtalan lenne, ha nem rendeződtetek volna egykor, hús vér
csodává
benne, de mindegy, hogy tudjuk, hisszük, vagy tagadjuk Istenünk, a
magunké -
bármilyen is - mindig ott van velünk, s már rég mindegy, hogy
halálunk
milyen, oka, vagytok, célja, vagy szép szeszélye, mindegy ki megy el
először, első-, vagy utolsóként, de mi viszünk a végbe, s ha van
Isten,
mindegy, hogy ő teremtett,vagy mi teremtettük magunknak mindent, ha
eljön a
perc, nem kérdezünk, csak indulunk, ha intett: kezdetben még vakon,
sötétben
rugdalódzunk, egy meleg, biztos, asszonyi ölben,

 

Kép

 de mozdulatainkban
már ott
az ős hím, mely kikötni vágy' egy más' öbölben: mint porszemet
fuvallat a
fénybe, a véletlen vet világra mindünk, s már nyitott szemmel,
vakként
keressük nekünk szánt, rejtett, egyetlen kincsünk, s álmatlan
álmunknak még
nincs arca, de vágyjuk, már hogy eljussunk oda, hogy Veletek,
Értetek, -
bennetek, (a sorrend változhat, a célok soha.), s büszke hímként
titkunkról
nem tudunk, míg csak fel nem fedezzük testetek, s bűnünk olykor:

Kép

e  szent
templomokkal, de hit nélkül töltjük az esteket, mert Mi hazudunk
Nektek,
Miattatok, s Ti hazudtok nekünk - miattunk, Mi otthagyunk mindent mit
adtatok, Ti kidobjátok azt, - mit nem is adtunk, Mi gyakran
kinevetünk
Titeket, míg Ti sajnáltok minket - és féltetek, mert tudjátok: Mi
világot
váltani születtünk, Nektek világot véd'ni kell élnetek, s bár
erősek
vagyunk, bátrak és szentek (kik a tűzben rendre mind elégünk!), s
maroknyi
porunk ti őrzitek még, s tudjátok, csak ennyi volt a létünk, így
hát mégis,
mégis, mind felettünk álltok, (s felvesszük, a frissen vasalt
inget),
általatok lehetünk csak azzá, mivé - igazán - ti tesztek minket, s
örök
titok: meg tudjátok-e bocsátani magatoknak, mit elkövettek
ellenünk, s mi
megértjük-e valaha nem Ti, magunk vagyunk legnagyobb ellenünk, s
mikor
megáll az óránk, 10.35-kor vagy délben, esetlen hűvös hajnalon,
bevalljátok-e magatoknak, nélkületek sosem lett volna alkalom:
élni, halni,
születni, vádolni, s kilépni sorsokból melynek örvényébe igaz,
mi húztunk
bele, s bosszúvágyatok mikor nemesül bár fájó, de szép
emlékké, hogy
átíródik a múltunk vele, s meritek-e elmondani szégyen nélkül,
nem csillag
kell az égről, nem ez a szerelem legfőbb foka, fontosabb, hogy mikor
kell,
ha percekre is, eljutassunk oda, s elmondjátok-e majd egykor, önhitt,
lángoló tudatlan hímpalántáknak, (kiket egymás buta
bölcsességei
csiszoltak), erre építeni nem lehet, de nélküle kártyavárként
omlik össze a
közös holnap, melyben - egy Ősöm mondta -, a Csoda vagytok,
milliárdnyi,
más-más csoda, s nyomotokban titok-virágokat hagytok, Csoda,

Kép

melynek, ha
megérint a lángja, elmondhatjuk, nem éltünk hiába, Csoda, mellyel
szemben
létünk tehetetlen, Csoda, mely maga a megvalósult lehetetlen, pedig
tudjuk
Rólatok, hogy gyengék vagytok, bátrak - és nem szentek!, mégis, a
tűzben
csak újjászülettek, évezredek óta nem titok már: Holnapot csak
ti, gyengék
szülhettek, ezért befogadtok minket, mint idegent, (a női lélek nem
más: -
férfilak!) s ez őserőt látva döbbenünk rá, mily gyengék vagyunk
mi:

"A férfiak."

 

Kép

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.